Oklahoma City az USA egy olyan szeglete, amely zeneileg határesetet képezetett mindig is a két part között, s egyfajta elszigetelődött eszményképként vonult be a tengerentúli punk történetébe: hardcore punkja inkább lett ismeretlen, mint jelentős főleg a keleti part miatt. A karcos punkzene kortárs reménységének, a Red City Radio gárdájának a megjelenése ezért is volt rendkívül fontos az ottani színtérnek, igaz nem hardcore, de a punk rajongó whisky fogyasztóknak lesz mihez nyúlnia.
A srácok első lemeze a 2011-es év egyik legtáncolósabb punk lemeze volt, a Red City Radio csapatán érezni lehetett, hogy nem vesztették el a fonalat a szőrös herezacskó meg a pop-punkos felhang között; végtére is a Leatherface már '91-ben is olyan melódiákat gyártott a műfajban, amely egyrészt adott nyári idillt, másrészt megásta az utat többek között a Hot Water Music-nak, a No Idea Records-os bandáknak vagy éppen a minneapolisi-hangzás képviselőinek. A Titles vezérfonala így zeneileg továbbra is a Leatherface, a Hot Water Music és az Off With Their Heads stílusgyakorlatának kibontása, miközben a zenekar dallamvilága, strukturális megoldásai szinten léptek, és összességében összeszedettebb dalokkal találkozhatunk. Az érzelmi súlypont és a figyelem legfőbb része természetesen a vokál karcossága és több esetben nyersesége felé terelődik, ami érthető, hiszen több esetben Ragan-féle hanglejtésekkel, valamint Ryan Young-féle torok technikákkal találkozhatunk, ráadásul jó megoldásokkal (az I'll Take A Mile refrénje pl. parádésan jó énektémával ellátva). A riffpályák magabiztosak, néhol igaz nem találkozunk olyan ötletek variációkkal, mint a legtöbb dallamos punk rock zenekarnál (ez mégiscsak eredendően Leatherface-iskola), viszont az ipari mennyiségben érkező kvintközpontú csapatok közül a Red City Radio képes olyan dalokat írni, amelyek slágeresek és nem esnek szét a technikai kritériumtengertől (és a hangyányi pop-punkos felhangtól), ebben pedig például mindenképpen hasonlítanak a Nothingtonra (amely ugyancsak nem baj, sőt). Nagyon nehéz lenne kiemelni kiemelkedő pillanatot, hiszen egységesen erősen teljesít az anyag, ha tényleg a legfogósabb dalokat keressük, akkor például a nyitó Two Notes Shy of an Octave, a Joy Comes With the Morning vagy az elég retrospektív témavilágú Joke With No Words című dallal nem lőhetünk mellé. Bátran odatehetjük a lemezt az idei Off With Their Heads mellé a polcra, remek punk anyag lett, sok-sok rockos kikacsintással. 8/10
