Hat év szünet két nagylemez között nem kevés, márpedig pontosan ennyi telt el a Career Suicide ill. a most megjelent A Wilhelm Scream korong, a Partycrasher között - ennél jóval kisebb időtartamok alatt is képesek zenekarok teljesen átalakulni akár zenei szempontból, akár dalszövegírás terén. Több, mint fél évtized után azonban végre kiderült, hogy mit tud nyújtani manapság egy olyan dallamos punk-rock banda, akiknek farvizén azért előkerült néhány egész jó zenekar is az elmúlt években. Az külön egy plusz dolog, hogy az album a No Idea Recordsnál jött ki, be is indult a hype rendesen, elvégre ők alapvetően kisebb bandák kiadásával foglalatoskodnak.
A képet Doom Toof készítette.
A Boat Buildersre keresztelt nyitótétel aztán minden kétségünket eloszlatja, mert bár a tagok is pont hat évvel lettek idősebbek az előző lemez 2007-es megjelenése óta, a tempó azért továbbra sem lanyhul, sőt! Az erősen Lifetime hatású intro után Nuno Pereira énekes is biztosít minket afelől, hogy a zene mellett az énektémák terén se számítsunk radikális változásokra, bár azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a hangja még sosem volt ennyire karcos, ill. magabiztos. A következő darab, a The Last Laugh is szintén rakétaként megy fel az agyba, tehát a tempó végleg maradt, és nem vesztettek sem a dallamosságból, de a technikailag ügyes, és változatos megoldások is továbbra a banda arzenálját képezik. Annak ellenére azonban, hogy a korong rendkívül feszes és precíz, klasszak a gitártémák és szuper a hangzás, mégis hiányzik belőle valami: valami, amitől könnyen az ember szívéhez tudna nőni a lemez. A korábbi AWS albumokra is sok időt kellett szánni, de végül csak megadták magukat, sajnos a Partycrasher lesz ebből a szempontból a nem éppen üdítő kivétel. Bármikor el lehet hallgatni egy-egy dalt róla, de néhány hét hallgatás után is vannak olyan témák, amelyek teljesen ismeretlennek tűnnek, ha egyben pörög az album. Nyilván ebben benne van az is, hogy rengeteg ötlet, téma került szokás szerint a dalokba, de itt már kicsit elszaladt a ló, és bár óriási klisé, itt tökéletesen megállja a helyét, hogy a kevesebb néha több. Persze előfordulhat az is, hogy jót tett volna egy kis lassulás, de akkor valószínű most nem A Wilhelm Screamről beszélnénk. 6.5/10
