A Rival Schools 2001-ben egy nagysikerű, és igen jelentős hatással bíró nagylemezt (nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legslágeresebb poszt-hardcore albumát) adott ki, a folytatásig azonban pontosan tíz évet kellett várniuk a rajongóknak, mikor is a Pedals dalaival egy jelentősen megváltozott hangzású bandát kaptak vissza. Bizonyára vannak olyan naiv szegletei az internetnek, ahol a 2003-as, ki nem adott lemez szintén jubileumi leporolásától majd valami hiányzó láncszemet várnak, de ez két okból sincs így: nem láncszem, hiszen a két hivatalos stúdiólemez közt nem csak ez a tizenegy dal történt, hanem egy jelentős szünet és egy kilépés is, és nem hiányzó, elvégre a Found dalait már tíz éve hallgathatják a szemfülesebbek rajongók.
Anno ugyanis hiába maradt el Ian Love kilépése, és az ebből következő feloszlás miatt a már megírt és felvett második album kiadása, a félkész változat kikerült az internetre, és a Soulseeknek köszönhetően szinte a banda teljes közönsége megismerhette a dalokat. Emiatt bizonyára páran csalódottak is lesznek, hogy a Pedals után két évvel nem egy vadiúj nagylemez jön, hanem már ismert dalok nyerik el végleges formájukat, de nem lehet a Rival Schoolst hibáztatni, hiszen lehetőségük volt úgy megjelentetni ezeket a dalokat, ahogy szerették volna (ez ugye nem mondható el a Supertouch második albumáról), és olyan darabokról van szó, amelyeket érdemes is „rendesen” kiadni (ez pedig az Into Another búcsúkiadványára nem igaz, ha már a ’90-es évek elfeledett lemezeiről beszélünk). Furcsa is kritikát írni a Foundról, hiszen a lemezzel kapcsolatos gondolatok már évekkel ezelőtt megszülettek a fejemben, és igazából a változások (pár másodperccel rövidebb vagy hosszabb dalok, némileg megváltozott dalsorrend) nem olyan markánsak, hogy beleszóljanak a végeredménybe. A nevében továbbra is cím helyett állapotot hordozó lemezen ugyanúgy hallhattunk rockosított Quicksand-dallamokat és fogós slágereket, ahogy elődjén, ugyanakkor az a kiadással sem változott meg, hogy a United By Fate-nél kicsivel kevesebb az emlékezetes pillanat. Már-már sablonélmény volt ez a tizenegy dal anno: egy fantasztikus debütalbum után egy folytatás, amit vagy az újdonságérzet hiánya, vagy a kevesebb sláger miatt kisebb csalódásként élünk meg, pedig remek lemez (lásd még: Say Hello to Sunshine, Day of the Death, Everyone You Ever Loved, stb.). A Found szerencsés helyzete miatt azonban nem csak elődjéhez, hanem utódjához is hasonlíthatjuk, és a Pedals-hoz képest rögtön más a lemez fekvése: ezeket a dalokat tíz éve hallgatjuk, míg annak nagy része tíz hónapot sem ért meg a lejátszókban, és így, hogy ezek még csak elvétve vetítik előre annak hangzását, nincs meg az a negatív élmény sem, mint mikor egy krimit másodjára nézve észrevesszük a gyanús jeleket a gyilkoson. Ez a lemez a United By Fate utódja, és nem a Pedals elődje, és mint ilyen, nem csak remek dalok megérdemelt megjelenése, vagy egy újabb gyöngyszem a Schreifels-életműben, hanem a mainstream rockzene manapság már ritkának számító érdemekkel bíró, minőségi formája (persze a Pedals is az volt, hogy is ne lett volna az). Reméljük, hogy sorsa elősegíti majd további elveszett albumok felbukkanását. 8/10 Hallgatnivaló: Dreamlife Avenger.
