Velejéig lázító és romboló egy lemez, mely, mint egy ősrobbanás épül be tudatunkba, s a színfalak fölött az atomkorszak árnyéka lebeg. Egyesek azt hihetik, hogy azért írok erről a lemezről most, mert nem sokára megjelenik az új lemezük közel 20 év hallgatás után, de csalódást kell, hogy okozzak; az ok egyszerű; (s igazából ezzel le is lehetne zárni a kritikát) ez a lemez nem csak kultikussá, fogalommá, stílussá tette a zenekart, hanem bátran jelenthetem ki, a grindcore alaptétele ez.
A World Downfall-lal a Terrorizer létrehozta a Reign In Blood of Grindcore-t, ami bandák generációit inspirálta, olyannyira, hogy felhasználták a számcímeiket különböző death-grind bandák az albumaik névadásánál vagy a zenekar elnevezésében (ezzel is adózva a Nagyok előtt)-(mondanom se kell, ugyan ez a helyzet a Slayerrel is, ám ezt most hagyjuk!). A világ bukása, egy hanyatlás pontos rekonstrukciója ez a lemez, mely bár a múlt tapasztalatait hordozza, a jelen problémáival, és a holnapok félelmeivel vegyítve. Most azt hihetnénk, hogy valami nagyon komoly és elgondolkodtató dolgot kapunk, de nem, csak puritán módon a csontig lecsupaszított zajos grindcore-t. A grindcore legendás történelmébe úgy itta be magát iszap módjára a Terrorizer, ahogy a Cro-mags a HC-ba.
Az album az "After World Obliteration" (A világ eltörlése után) kezdődik, amiből mindjárt érezhetjük is, hogy ez a lemez nem fog melódiába átfordulni, azt kapjuk, amit várunk! Ez a dal tele van támadó hangulatú, jó riffekkel, ám maga az album nem egy riff-mániás középtempózás. Inkább minőségiek a riffek, mint mennyiségiek; hiszen alapvetően egy gyors és száguldó, komplex zajos horda ez, hol a sebesség éppen úgy rombol és lázít, mint maga a szövegek, és a vokál. A hangzás jellegzetes, az első gitár húzástól, az utolsó cinig és tamig, a basszertól az állandóan pakoló kétlábdobig és kapkodó-eszeveszett pergőig. Már messziről hallatszik, mi is az a Terrorizer, mely egyszerre provokátor és propaganda, az uszítás és a leépítés toposzát hangsúlyozván. 36 perc tömény pokol, ahol a jövőnk és vágyaink a benzin, a törekvő-elégedetlen ember, pedig a gyufa.
A szövegírás tükrözi a rögtönzött válaszadást az ingerre – ösztönre – élénkítőszerre, fűszerezve a politikával, erőszakkal és a haldokló szociális helyzettel, végül is a szövegvilág sok hasonlóságot mutat a brazil R.D.P.-vel (Ratos De Porao – Csatorna patkányok; 80-as évek elején alakult HC-crossover-punk, néhol crust és grind megoldásokkal dolgozó cult bandára), csak náluk sokkal erősebb a kormánnyal való szembenállás, bár a kapitalizmus ellenesség mindkettőjüknél éppen úgy erős, mint a háborúellenesség. Ennyivel amúgy a Napalm Death szöveg koncepcióit is felhozhattam volna, és a zene is inkább Napalm Death hasonlóságokat mutat, mint Morbid Angel-t.
1989 november… mikor a Világ bukása megjelenik (mely előtt már 2 demó és egy EP napvilágot látott – szörnyű borítókkal és hangzásokkal), a saját idejében és most is kifejezi a fejlődését ennek az elidegenedett műfajnak, a Terrorizer zenéje mindvégig precíz-komplex, bunkósbot – bár mégsem ver agyon, etalon s mégis művészien kifejező, ami megcélozza mind a testét és elméjét a hallgatónak. Mindenkinek, aki az extrém metál szerelmese ismernie kéne a TERRORIZER nevét. Ismerni és elismerni egy kultikussá vált albumukat, melyet 3x adtak ki újra (a kiadások alapszíneiből tudod meg, hogy mikor kiadás; jelent meg barnán, kéken, sárgán). A 80-as évek késői korszakában megjelent album, körülbelül ugyanazt jelentette a maga idejében az újszerűségével, letaglózó tudásával és felejthetetlenségével, mint mondjuk a Thrash metálon belül a 86-os Slayer lemez (Reign In Blood – bár erre már az imént utaltam).
Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy project banda, (sorolhatnék még hasonló formációkat, ezekből a közösségekből; Meathook Seed, Extreme Noise Terror, S.O.B., Unseen Terror, etc…) tehát nem meglepő, a színtiszta tudás és töménytelen ötlet és düh megoldása, hiszen mind négyük játszik vagy játszott befolyásos extrém metál bandákban.
David Vincent - basszer és vokál (csakúgy mint a Morbid Angel-ben vagy a Genitorturers-ben) Oscar Garcia - Vokál (Mayesti, Nausea) Jesse Pintado - gitár (Luckup, Mayesti, és volt Napalm Death tag - (1990-2004)) Pete Sandoval – dob (Modbid Angel)
Aki még ismert arc és közreműködött az album megalkotásában az maga a producer; Scott Burns. Ő egy legendás Death metál producer, aki a Morrisound Recordsnál részvett néhány Death metál album összehozásában, s olyan bandákkal dolgozott együtt mint a: Deicide, Cannibal Corpse, Suffocation, Obituary és még másokkal.
Emlékeimben tartom még azokat a szép időket, amikor festett vagy rajzolt borítókkal jelentek meg lemezek, nem bombasztikus hangzással, de számítógéptől mentesen. Emlékszem azokra az időkre is egyben, amikor még albumokat vettünk a Nuclear Blast kiadótól (albumokat és nem szemetet, meg szerződés végett kiadott-összecsapott szart vagy pénzéhes 100 x lerágott trilogya-discoraphy válogatásokat), olyanokat, amiknek producere volt Scott Burns, azóta nyugdíjba ment és a kiadónak is ezt kéne tennie. Na de ne legyünk Mikszáth módjára romantikusak és múlt szépítők, éljünk a jelenben, de hallgassuk a múltat! Egyre gyakrabban érzem azt, akkor még volt koncepció, volt tudás és nem csak a sztárkodás és pénzéhes zenész kezek markolta hangszerek egy profi stúdióban. Ez egy darab a múltból, egy súlyos darab!!! (minden Napalm Death és Morbid Angel fanatikernek kötelező-beszerezendő – ha eddig esetleg nem tették volna meg…)
10ből 10 pont… (na de ez evidens)
A világbukás (World Downfall)
Beleestél a csapdájukba, Becsapnak, hogy higgyél, Hogy az emberekért futnak.
Hihet valaki is ezeknek a hazug szemeteknek? Minden centet kipréselve belőled…
Igazságtalanság (Injustice)
Kibaszott hazugságokat gyártanak nekünk, pénzt vesznek el a saját meggazdagodásukra, szard le ezt az életet! Élni egy világban csak hogy meghalj! Nem!!!
Szar se törődik semmivel, nem hallom a kiáltásokat bentről, bárcsak meg nem születőként maradhattam volna! Most szenvedek a bűneidtől! Kihasználni valakit, hogy több hatalmat szerezz, valakinek meg kell ezt állítania!
