A New Hampshire állambeli Trap Them felületes hallgatásra elintézhető annyival, hogy tessék, itt van egy újabb underground amcsi zajhorda, minden fogódzó nélküli, grind/HC keverék muzsikával, eszelős üvöltözéssel, vad csapkodással, melyből tizenkettő pont egy tucat, s szakajtónyi mennyiségben leledzenek az amerikai klubok sötét és füstös félhomályában, 100-150 embernek játszva. A fenti állításból az eszelős üvöltés, a grind, és a zaj igaz is.
A kezdeti felállásból Brian Vincent Izzi gitáros/dalszerző (December Wolves) és Ryan John McKenney énekes/szövegíró (ex-Backstabbers Inc.) tartja a fáklyát még mindíg, az egyébként még Grief és Transistor Transistor tagokból is anno összeállt csapatban. A CD-n Scott DeFusco dobjátéka hallható, aztán a szokásos tagcserék folyományaként jelenleg Mike Sharp ül a bőrök mögött, - a Myspace infói szerint, egyébként a belterjes viszonyokat itt is nehéz követni, de úgysem ez a lényeg, - a basszusgitárt pedig Derek Black akasztotta a nyakába. A lemez felvételéhez Kurt Ballou saját Godcity nevű stúdióját vették igénybe, s ugyan a cikk tárgyát képező anyag még a Trash Art zászlaja alatt látott napvilágot, azóta már átszerződtek a Jacob Bannon személyével is fémjelzett Deathwish Inc.-hez. S hogy ne legyen elég a Converge-összefonódásokból, a producer Kurt Ballou a lemez két dalában is közreműködött jellegzetes gitározásával (Fucked As Punk és Threatnurse), s a "Seance Prime" címre keresztelt új EP-t, az első Deathwish-es kiadványukat is vele rögzítik. Eddig a tények, és a múlt, nézzük, mit nyújt a jelen.
A zene stílusilag leginkább grindcore-ként aposztrofálható, amúgy a Pig Destroyer / Nasum által kitaposott szennyes úton haladva, feszesen, Eyehategod-os gitárgerjedésekkel, zajokkal átfűzve, melyek hol a ritmusváltásoknál tapasztanak egybe, hol épp a szükséges szétesést biztosítják a számokban, a kaotikus élre rásegítve, vagy épp zárják a dalt. Ezenkívül fellelhető itt Converge, Tragedy ízű hardcore hatás is bőven. a hab a tortán pedig, hogy mindeme finomságokat egy az egyben a Dismemberre jellemző svéd Sunlight stúdiós reszelő hangzásba burkolva tálalják.
Többségében a gyors, őrlő tempók vannak terítéken, rövid belassuló sulykolásokkal keverve (Insomniawesome, Instant Circulation, Hollow Factory pl); in-your-face dinamikai váltásokkal vetődve a kaotikus blastbeat alapú őrlések, és a hol hagyományos, hol thrash-es riffekkel felvértezett d-beat/crustpunk tempók közt. De jócskán fellelhetők egyéb finomságok; a Fucked As Punk és a Threatnurse Kurt jellegzetes hangszerkezelésével akár Converge dalnak is elmehetne, bár a dobmunka itt inkább a grind csépelést prezentálja, semmint a szétütött, őrült ritmusképleteket, s utóbbi különösen mélybe rántó tétel. Az utolsó All Hands On The Medic gitárdallama is meglepetés a szinte folyamatos blast-olások közepette, akárcsak a Garlic Breakfast morbid kezdőtémája, mely át-átsejlik a másfél percnyi túrásban. A legkevésbé egyértelmű darab pedig az Destructioneer Extraordinaire képében köszönt: elborult akkordozás, enervált hangos beszéd, sludge riffelés, hangulati váltások, depresszív hangulat - ezek mutatják, milyen pluszt láthatott bennük Jacob, hisz kiadója nem szerződtetne egy csapnivaló zajbagázst.
A szövegvilág tematikailag egyaránt alapoz a vallásellenesség, a punkra jellemző támadó felhang, a konfrontáció, szembeállítás, szembesítés eszközeire, illetve a lélek sötét mélységi régióiban turkáló pszichopata gondolatokra; Ryan üvegcserép-tépte torkából fájdalmasan feltörve. Mindezek együtt egy erős, nem hétköznapi anyag formájában égetődtek műanyagba, így Tragedy, Entombed, grindcore, és kaotikus HC rajongók számára minimum egy meghallgatás kötelező, akiknek pedig a fenti nevek nem sok mindent jelentenek, az képzelje maga elé az utolsó két Converge lemez rövid és gyors daráit, s nem téved nagyot a muzsika attitűdjével, s a milliővel kapcsolatban. Fogunk még hallani róluk, s remélem egyszer a hazai klubokban is megleshetjük, élőben rá tudnak-e még tenni erre a teljesítményre.
